Miért nem baj, ha Roman Reigns part-timer?

 Kevés megosztóbb diskurzus van az internetes wrestling közösségben, annál, hogy hol helyezkedik el Roman Reigns a minden idők legjobbjait tartalmazó ranglistán, illetve, hogy szerepelhet-e rajta egyáltalán, ha nem birkózik minden héten? Ha megjelenik egy hír vagy podcast Roman-ről, garantáltan különböző reakciók lepik el a kommentmezőket, mind a hazai, mind a nemzetközi wrestling sajtóban. A cikk címéből már nyilvánvaló az én álláspontom, de nyitott vagyok más nézőpontok megismerésére, és szívesen veszem az ellenvéleményt és a kritikát. Ehhez viszont elengedhetetlen, hogy aki reagálni szeretne, az el is olvassa a cikket, mert aki csak a cím alapján alkot véleményt, azzal nem igazán tudok mit kezdeni.

 Numbers don’t lie

 A statisztikai adatok nagyon hasznosak tudnak lenni a dolgok elemzéséhez és mélyebb megértéséhez. Azonban elengedhetetlen az, hogy ezeket egy kontextuson belül értelmezzük. Több portálon is megjelent a kép, ami azt kívánta összehasonlítani, hogy Roman meccseinek száma mennyivel csökkent 2017 óta. Ez azonban több szempontból sem állja meg a helyét. Egyrészt ebbe beleszámolták a house showkon való szerepléseket is, melyek számát évről-évre jelentősen megvágták. Másrészt fontos megnézni, hogy Roman a karrierjének melyik szakaszában volt az egyes években. 2014-től egészen 2019-ig a face Roman push zajlott, melynek során természetesen többet kellett ringbe lépnie. Ráadásul 2018-ban a kiújult leukémiája miatt is egy hosszabb pihenőre kényszerült. A betegsége okán a 2020-as év nagy részét is ki kellett hagynia, és egy olyan időszakban tért vissza, mikor nem volt élő közönség a stadionban. Innentől kezdve pedig úgy pozícionálták a cég élére, mint a legnagyobb heel sztárt. Egy ilyen karakternek pedig egyszerűen nem kell minden héten birkóznia, mert mégis mi oka lenne rá? Egy domináns heel bajnok, aki mindent megtesz azért, hogy megtartsa a bajnoki övet és a szervezet élén maradjon. Persze, hogy nem fog minden héten open challenge-t intézni a többi birkózóhoz.

Draw

 Roman draw. Ennyire egyszerű. A termékei hatalmas eladásokat generálnak a WWE Shop-ban, a nézettség szignifikánsan megnő, ha szerepel az adáson, a house showk, amiken megjelenik, pedig megtelnek. Az internetes fórumokon pedig mindenkinek joga van elmondani, hogy ő már unja Romant, vagy egyenesen utálja, de a WWE ezzel nem tud mit kezdeni. Ők a mérhető adatok alapján hoznak piaci döntéseket, ezek alapján pedig Roman akkor is maradhat part-timerként, a biznisz tetején, ha ez téged történetesen zavar. És mivel a csúcson van, Roman egy attrakció. A jelenlétével kitölti az arénát és mindenki másnál feljebb van egy szinttel. Mégis miért kezelnék úgy, mint ha egy lenne a sokból? Nem az. Ha Roman birkózik, az minden esetben egy esemény, és komoly történetmesélés építi fel. Gondoljunk csak bele, hogy idén mi előzte meg a Cody, Sami vagy Jey elleni mérkőzéseit. Ehhez pedig fontos azt is megjegyezni, hogy bár Roman mindenki felett áll, elenne veszíteni nem jár rangvesztéssel. Sami Zayn konkrétan a karrierje csúcsára jutott, Cody történetébe a vereség óta csak még jobban invesztál a közönség, Jey pedig Romanen túl is működik, mint singles birkózó. Természetesen van olyan elképzelés, ami szerint egyáltalán nem kéne kiemelni senkit a rosterből, mert az tesz jót terméknek, ha sok sztár van, mindenki egyenlő erős és ők fej-fej mellett haladva küzdenek a bajnoki címekért. Az AEW kapcsán már láttuk, hogy ez az elképzelés mainstream szinten nem működőképes. De már a Gotch-Hackenschmidt páros előtti korszakban azzal küzdött a biznisz, hogy nincs egy igazán nagy név, aki kiemelkedne, és így sztárerőt képviselne. De ugyanez megfigyelhető a különböző sportágak kapcsán is. A UFC-nek például a mai napig nem sikerült teljesen pótolni az olyan mainstream szinten beágyazott sztárokat, mint Ronda Rousey vagy Conor McGregor.

Family first

 Roman Reigns karrierje kapcsán sajnos nem lehet figyelmen kívül hagyni a leukémiáját. Bár időben felismerték  a betegségét, és olyan kezelést kap, aminek köszönhetően továbbra is képes magas szinten előadni, de ez továbbra is tényező marad. Roman egy ötgyerekes családapa, így természetesen ennek tudatában hozza meg a döntéseit, így pedig mindent megtesz azért, hogy a folyamatos terhelés ne nehezítse meg a pályafutása utáni életét sem. Másrészt tudatában van annak is, hogy minden idő, amit a pankrációval tölt, a gyerekeitől veszi el. Nyilván így van ez minden munka esetében, azonban egy WWE-s karrier rengeteg utazással is jár, ráadásul világszerte. Emellett igen nehéz az, hogy mindegyik gyerekére egyenlő figyelmet tudjon szentelni. Ezért pedig nekünk is fel kell tennünk a kérdést, hogy mit szeretnénk inkább: Azt, hogy Roman most birkózzon legalább kétheti rendszerességgel, majd pár év múlva visszavonuljon, hogy inkább a családjával legyen? Vagy inkább, hogy legyen attrakció a megjelenése és így több évig lássuk birkózni? Részemről nem kérdés, hogy az utóbbit választom.

 Meggyőződésem, hogy a part-timer státusz iránti gyűlölet forrása leginkább ahhoz köthető, hogy az embereknek elegük lett a pár évvel korábbi Brock Lesnar-ból. Lesnar még Romannél is kevesebbet szerepelt, ráadásul ebből kezdtek el heatet gyártani. A helyzeten az sem segített, hogy mindez a kudarcba fulladt whitemeat babyface Roman felépítését szolgálta. Azt is érdemes kiemelni, hogy a kevés mérkőzés ellenére Roman viszonylag állandó szereplője a heti adásoknak, tehát a part-timer szó még csak nem is állja meg a helyét teljes egészében. És végül: ki ellen birkózzon többet? Már végigverte a mezőnyt. Gyakorlatilag a Randy Orton elleni meccs után már volt meccse mindenkivel, aki elég nagy név ahhoz, hogy összetegyék őket. Persze egy meccsre oda lehet rakni neki Lashleyt vagy Sheamust, de mivel lennénk vele előrébb? A heel oldalon viszont van pár kihívó. Gunther, AJ, vagy később Punk. Ehhez pedig ugye Romannek face turnt kell vennie. Ez valószínűleg rögtön az övvesztést követően történik, de nem zárható ki teljesen az sem, hogy még bajnokként turnöl. De ez már egy másik cikk témája.