Az Aranyember búcsúja

Bár a 2025-ös év legemlékezetesebb visszavonulása kétségkívül John Cena búcsúturnéja, Atlantában egy másik legenda is utolsó mérkőzését vívta. Goldberg utoljára lépett a ringbe és megpróbálta megszerezni a Nehézsúlyú Világbajnoki címet Gunther-től. A legutóbbi mérkőzése után sokan féltek a kimeneteltől, de kiválóan oldottak meg egy nagyon nehéz helyzetet. Nyilván nem kell az év meccsét várni tőle, de ennél többet nem igazán lehetett volna kihozni a körülményekből. Sokkal jobb lett, mint vártuk. Goldberg és a nézők is elégedettek lehetnek a búcsúval.

A körülmények  

Az idáig vezető út szinte mindenki által ismert és a podcast több adásában is nagy figyelmet kapott a téma, így csak egy rövid összefoglalót szánnék neki, hogy átlátható legyen a kép. Goldberg 1997-ben kezdte pankrátor karrierjét, a WCW edzőközpontjában, a Power Plant-ben. Az intézmény számos sebből vérzett és gyakorlatilag Goldberg kivételével nem is termelt ki másik sztárt. Ráadásul Goldberg birkózói képességei is enyhén szólva hagynak kivetnivalót maguk után. Azonban ez nem állta útját annak, hogy a biznisz nagy alakjává váljon. Fizikuma és kisugárzása a csúcsra repítette és legendássá vált a győzelmi streak-jével. Azonban mérkőzései rendszerint 3-5 percesek voltak.

 A WWE-be 2016-ban tért vissza, ahol egy squash mérkőzésben legyőzte Brock Lesnar-t. Hosszútávon ez Lesnar építését szolgálta, aki revansot is vett rajta a 33-as WrestleMania-n. Azóta többször is ringbe lépett, például olyan nevek ellen, mint Bray Wyatt, Drew McIntyre vagy Roman Reigns. Bár tagadhatatlan, hogy a rajongók egy részénél továbbra is nagyon sikeres és népszerű volt, több probléma is felmerült vele kapcsolatban. Az egyik legfontosabb a book-ja. Vince McMahon utolsó cégnél töltött éveiben előszeretettel helyezte előtérbe a part-timer birkózókat. Az, hogy nem teljes idejű birkózókat alkalmaz, még nem lenne probléma, azonban Goldberg-et is gyakran használta úgy, hogy abból az ellenfelei nem jöttek ki jól. Elég csak Kevin Owens-re vagy Bray Wyatt-re gondolni. A másik probléma Goldberg teljesítményromlása. Bár sosem volt egy ösztönös birkózózseni és visszatérésekor is 50 éves volt, az állapota folyamatosan romlott. Egyre nehezebben tudott bump-olni, nem tudta biztonságosan beadni a Jackhammer-t, így moveset-je gyakorlatilag a Spear-re redukálódott.

Triple H hatalomátvételével a part-timer veteránok szerepe is teljesen megváltozott. Goldberg pedig meg sem jelent, egészen a 2024-es Bad Blood PLE-ig, ahol Gunther-rel került szóváltásba. Egyből felmerültek pletykák egy esetleges utolsó mérkőzésről, végül azonban 2025. július 12-ig kellett várni. Sokan nem voltak már kíváncsiak Goldberg-re, egyesek pedig még Gunther testi épségét is féltették. Végül azonban Goldberg felszívta magát az utolsó küzdelemre, Gunther pedig bizonyította, miért ő a tökéletes ember a feladatra.

You’re next!

A mérkőzés úgy indult, ahogy várhattuk. A tradícióval ellentétben, először a bajnok érkezett meg, mert ez az este Goldberg-ről szólt, aki fiával és barátaival tette meg ikonikussá vált bevonulását szülővárosában, Atlantában. A meccset Gunther a megszokott arroganciájával kezdte, azonban hamar realizálta, hogy ez nagyon más mérkőzés lesz, mint amilyenre számított. Goldberg könnyen ellenált a chop-jainak. Ezért Gunther-nek más taktikát kellett választania, ami ezután jött, az pedig több szempontból is érdekes. Gunther Goldberg sérült térdét kezdte támadni. Egyrészt ez nagyon egyszerű pszichológia és ringbeli történetmesélés: a heel egy adott testrészt támad. Másrészt pedig elérték, hogy ha Goldberg nehezen mozog, vagy rosszul sikerül egy mozdulat beadása, a közönség rögtön a térdére, a meccs kontextusában asszociáljon, ne pedig arra, hogy Goldberg idős és rossz állapotban van. Tehát ez adta meg a meccs vázát, már csak a köztes részt kellett kitölteni. Goldberg megtett mindent, amire képes, valószínűleg nem sokan számítottunk tőle egy olyan spot-ra, ahol a barikádban landol a Spear-je. Gunther pedig kiválóan aládolgozott, átvett minden terhelést, amit tudott és olyan selling-et mutatott be, amire kevesen képesek. Az elején talán még túlzásnak is tűnhetett, azonban, ha őszinték akarunk lenni, ezt nem igazán lehetett másként megoldani, Goldberg-et pedig már-már emberfeletti fenyegetésként kellett eladni. A meccs egyik kulcspontja az volt, mikor Gunther a tőle megszokott arroganciával, ám kevésbé megszokott tiszteletlenséggel levette Goldberg térdvédőjét, azt trófeaként körbe hordozta, majd heccelni kezdte vele a fiát. Goldberg ebből merített erőt egy utolsó hajrára, jött a Spear és valami, amire senki sem számított: egy utolsó Jackhammer. Mert ez a mérkőzés nem Gunther-ről, a személyes ellentétükről, és legkevésbé a világbajnoki címről szólt. Hanem arról, hogy Goldberg-nek nem csak az osztrák ellenfelével kell megküzdenie, hanem az idővel és saját fizikai korlátaival. Bizonyítani akart magának, fiának, a rajongóknak és a kétkedőknek is. A kommentátorok kiváló munkát végeztek a történet narrációjával. A mérkőzés és Goldberg utolsó futása összefoglalható Michael Cole egyetlen mondatával: Van-e még egy Jackhammer Goldberg-ben? Mint láthattuk, volt. Közel sem ez volt gyönyörű a mozdulat, de elegendő ahhoz, hogy Goldberg felülemelkedjen magán és megszerezze az erkölcsi győzelmet. Ezután Gunther kirúgott, majd befogta ellenfelét a Sleeper Hold-ba, akit sikeresen kifojtott. A várható eredmény született, de úgy gondolom, hogy nem a várható színvonal. Biztos voltam benne, hogy Gunther a tökéletes worker arra, hogy kihozzon egy vállalható, rövid mérkőzést Goldberg-ből. De úgy érzem többet kaptam. Ráadásul 14:23-as idővel ez volt Goldberg karrierjének leghosszabb singles meccse.

Ezek után úgy gondolom kijelenthető, hogy érdemes volt megcsinálni ezt az utolsó mérkőzést. Különösen, ha az emberi oldalát nézzük. Goldberg már a WCW-s futása alatt is bevallottan munkaként tekintett a pankrációra, nem pedig szenvedélyként (ami egyébként nem probléma). Viszont ez az utolsó meccs fontos volt számára. Nem a pénz miatt, vagy mert szakmailag szeretett volna még elérni valamit. Hanem a fentebb taglalt személyes okokból kifolyólag. Tisztességesen fel is készült rá és úgy gondolom büszke lehet erre a búcsúra, mi pedig örülhetünk, hogy ilyen formában láttuk utoljára birkózni.