Becky Lynch úgy hiszi, nem volt még tökéletes mérkőzése

The Man úgy gondolja, hogy sok mindent elért már a karrierjében, azonban valami még hiányzik.

A korábbi női bajnok rengeteg emlékezetes mérkőzésben szerepelt már karrierje során, azonban ő maga úgy gondolja, hogy van még egy elérendő cél.  Nem olyan rég Chris Van Vlietnél szerepelt Becky, ahol ez is szóba került. Közel került hozzá, de még nem sikerült. Saját szavaival élve:

„Biztosan nincs ilyen. Ó Istenem, nincs ilyen. Nagyon szerettem azt a mérkőzést, amit Trish-szel vívtam. Az volt az egyik, ahol nem távoztam úgy, hogy „ah!” Mert ha a kedvenc mérkőzéseimre is gondolok, például Charlotte-tal az Evolution-ön, mindig voltak olyan dolgok, amikor azt mondtam, hogy „ah”. Bianca-val a WrestleMania 38-on, pedig az egyik kedvenc mérkőzésem vívtam egész karrierem során. Még akkor is voltak pillanatok, amikor azt mondtam, hogy „ah”, ütöttem egyet a fejére, érted? Ilyesmi dolgok.”

Previous
Previous

Bryan Danielson: Soha nem vonulok vissza!

Next
Next

A heti kirúgások okai